Időről-időre felmerül bennünk a kérdés, hogy mit akarunk elérni a művészetmarketingünkkel? Miért csináljuk a marketinget, miért nem csak egyszerűen alkotunk, és kész?

Alapelv az, hogy vásároljanak tőled az emberek, szeressék a munkáidat és megbízzanak benned annyira, hogy a két előbbit meg is tegyék. És van-e egyáltalán ennek az egész marketingnek értelme?

Ahhoz, hogy el tudj adni a vásárlóidnak, nekik a vásárlásra készen kell állni. És valljuk be, az élet sok zavaró tényezővel tud előállni. Nem biztos, hogy csak gyűjtők a vásárlóid, akik már várják a következő kollekciódat, várják a következő sorozatodat. Így figyelni kell arra, hogy mindig tudj nekik valami újabb kis elérhető célt felkínálni, amit meg akarnak szerezni, el akarnak érni. Ezt a folyamatot úgy is hívják, hogy “sózás”, de talán még szemléletesebb az a kifejezés erre, hogy “elhinteni a magokat, ahhoz hogy később aratni tudjunk”. Ezek ne hosszútávú, hanem kis rövid távú célok legyenek. Folyamatosan fent kell tartani a figyelmét a vásárlóidnak és új, potenciális vásárlókat, gyűjtőket is el kell érned.

Mutatok most 5 olyan feladatot, ami az eladásaidban nagy segítség, ha ezek megvalósítására figyelsz.

Ismernek már a vásárlóid?

Ahhoz, hogy el tudd adni a munkáidat, szükséges, hogy ismerjék az emberek a munkád és, hogy nálad mit jelent az, hogy kreatív munka. Mutasd meg nekik, hogy mivel foglalkozol! Erre jó hely a különböző közösségi médiák felülete. A vásárlóknak adj az alkotásod mellé egy apró ajándékot, amit te magad kézzel készítettél, vagy a munkáidról egy kis katalógus, amiben a további termékeidet megismerhetik. A potenciális ügyfelek jöhetnek az internetről és offline is.  Gondold végig és írd össze, hogy hol találkozhatsz te a potenciális vásárlóiddal! Még így is fennáll az az eshetőség, hogy a legtöbb ember, aki látja, hogy mit csinálsz, soha nem lesz az ügyfeled. Néhányan viszont komolyan fognak érdeklődni és egy életre a vásárlód lehet. Ők lesznek a munkáid gyűjtői.

Légy hiteles!

Az emberek szeretnek vásárolni olyan művészektől, akik nem amatőrök a szakmájukban, és szívesen is fizetik ki az alkotás árát, ha az tetszik nekik. Ha még azt is megosztod a vásárlóiddal, hogy milyen technikával készítetted azt a darabot, milyen anyagokat használtál fel és milyen stílust képvisel az adott darab, ami mondjuk csak rád jellemző… na ezektől a megosztott bizalmas információktól hitelessé és szakértővé válsz a szemükben.

Azzal is növelheted a hitelességed a vásárlók szemében, ha megosztod velük azt, hogyha nyertél valamilyen díjat, megmutatod, hol állítottál már ki (egyéni és csoportos kiállítások). Számolj be arról, hogy a sajtóban hol kaptál már nyilvánosságot, mert valami érdekes, figyelemre méltó kiállítást hoztál össze, vagy egy szokatlan technikával készítettél egy új tárgyat.

Következetes és kitartó vagy a munkádban?

Ez a téma lehet, hogy már elcsépeltnek tűnik, de igaz az, hogy kitartás és következetesség nélkül itt sem igazán boldogulsz. Lehetnek véletlenszerű, kampányszerű sikerek persze, de az nem hoz folyamatosan bevételt neked.  A következetesség azért is jó módszer, mert így az emberek látják, hogy rád mindig lehet számítani, mert kitartasz a munkád mellett és vissza-vissza térhetnek hozzád később is, ha a mostani pillanat nem is a legmegfelelőbb a számukra a vásárláshoz. Az látszik, hogy elköteleződtél a művészeti üzletedben és a márkád az emberek szeme előtt lesz mindig.

Építs listát!

Ahhoz, hogy listát tudj az érdeklődőkből építeni, persze ismerni kell őket. Kik ők és hol vannak? Ezekkel a témával foglalkozik egyébként a Mini ART & Business Market Online Kurzus. Vagyis a lehetséges piacaiddal és a célcsoportokkal, azaz kik  a te vásárlóid. Ha már van honlapod, akkor oda készíts egy oldalt, ahol a hírleveleidre fel tudnak az érdeklődők iratkozni. Kérd el a keresztnevüket és az email címüket és azt, hogy mondjuk a festészetnek melyik területe érdekli leginkább. Vagy milyen anyagú ékszereket szeret legjobban, legutóbb milyen kiállításon járt, melyik a kedvenc galériája, stb.

Persze nem csak honlapon lehet címeket, adatokat gyűjteni. lehetőség van kiállításon, vásárban, üzletben is erre. A lényeg, hogy az adatszolgáltatásnak, vagyis, hogy ő maga megadja az adatait, mindig önkéntesnek kell lenni. Ezek a listák a marketingezésedben nagyon fontosak lesznek, jobban megismered a vásárlóidat.

Kövesd nyomon a vásárlóidat, tartsd velük a folyamatosan a kapcsolatot!

Ha nem tartod velük a kapcsolatot, akkor a kemény munka, amivel megszerezted a figyelmüket, sajnos egy idő után hiába valóvá válik. Küldhetsz nekik hírleveleket mondjuk havonta, ahol hírt adsz a legújabb kiállításodról vagy arról, hogy új honlapod lett. Informálhatod őket arról, hogy hol lehet legközelebb megvásárolni a munkáidat élőben és arról is írhatsz a blogodban, hogy most éppen min dolgozol.

Itt most csak 5 pontot említettem, ennél jóval több van, ami a művészeti vállalkozásodban hozzátehet ahhoz, hogy folyamatosan legyen bevételed. melyik téma érdekel legjobban jelen pillanatban? Nézz be a WEBSHOPBA és válaszd ki a számodra leghasznosabbat!